Az elektromos rollerek kötelező biztosításának szabályozása évek óta napirenden volt, azonban a tényleges állásfoglalásra 2024-ig várnunk kellett. Minden elektromos rollerrel közlekedőnek fontos változásra kell készülni: 2024.07.16-tól meghatározott típusú rollerek kizárólag kötelező felelősségbiztosítás megkötésével vehetnek részt a forgalomban.



 

Kinek kell biztosítást kötnie?

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a jármű vezetőjének közúti ellenőrzés során be kell tudnia mutatni a biztosításról szóló igazolást, de bérlés esetén is a használónak kell meggyőződnie arról, hogy az adott járműre kötöttek-e kgfb-t.

A kötelező biztosítást mindig az üzembentartónak kell megkötnie. Mivel az e-rollerek nem kapnak forgalmi engedélyt, annak tulajdonosa vagy használója számít üzembentartónak, így neki kell megkötnie a biztosítást is.

A hatályos törvényi előírások szerint a roller használója felel azért, hogy az adott jármű rendelkezik-e kgfb-vel. Ezt közúti ellenőrzés során neki kell bizonyítania a biztosítótól kapott – akár papíralapú, akár elektronikus – igazolással. A személy- és haszongépkocsikkal szemben, megfelelő egyedi azonosító hiányában, ezekről a járművekről nincsen központi biztosítási nyilvántartás. Bérrollerek esetében a biztosítást a bérbeadó cég köti meg, de elvileg ebben az esetben is az ügyfél felelőssége, hogy a kölcsönzés megkezdése előtt meggyőződjön a kötelező meglétéről.




Milyen rollerre érvényes a szabályozás?

Az új szabályozás minden elektromos roller, e-bike és hasonló jármű tulajdonosára, üzembentartójára vagy használójára érvényes, ha a jármű nettó tömege és tervezési sebessége megfelel a jogszabályi előírásoknak, vagyis július 16-tól kötelezően biztosítással kell rendelkeznie:

  • 25 kg-ot nem meghaladó saját tömegű járműveknek, ha a tervezési sebességük a 25 km/h-t meghaladja
  • 25 kg-ot meghaladó saját tömegű járműveknek, ha a tervezési sebességük a 14 km/h-t meghaladja

 

Mikortól kell elektromos roller biztosítást kötnöm?

A változás 2024. július 16-án lépett érvénybe. Ettől a dátumtól kell kötelező biztosítással rendelkeznie, ha forgalomba szeretné helyezni az elektromos rollerét. A szabályozás értelmében a saját felelősségünk a roller paramétereit ellenőrizni, és ez alapján biztosítást kötni, ha szükséges!

Nem igazán érdemes elmulasztani a kötelező biztosítás megkötését az érintett rollerekre. A díjak viszonylag alacsonyak, cserébe akár több millió forintos károkozás esetén is megfelelő védelmet nyújtanak. Egy nagyobb teljesítményű roller komolyabb sebességgel sérüléseket okozhat a többi járókelőnek, de komoly kárt tud okozni más járművekben is. A rollereseknek azon is érdemes elgondolkozni, hogy saját magukra is kössenek balesetbiztosítást, hiszen maguk is szenvedhetnek akár komoly sérüléseket!